Katolikus kistemplom - Monor

align=left A belvárosba vezető Ady Endre úton, a református Kistemplomtól egy utcára találjuk a Monor-telepen élő katolikusok templomát. Építésének története nagyban hasonlít a reformárus Kistemploméhoz. A városmagtól messze hívők ellátása érdekében szükség volt egy itt is egy kisebb templom építésére. A belvárosi templomtól távol lakó hívek számára épült 1936-ban.

Meglehetősen egyszerű, kápolna jellegű épület, Jézus Szíve tiszteletére szentelték, igen nagy telken foglal helyet. A bejárat felett, a tetőgerincen kicsi, egyszerű, lapos, félköríves ablakkal áttört dísztorony emeli ki a többi épület közül, tetején kereszt magasodik. Egyetlen harangja nem ebben, hanem a bejárattól jobbra lévő, alacsony, kb. 6 méter magas állványszerű vasharanglábon van, tetején fakereszttel.

align=right Az 53 cm átmérőjű harang Szlezák László műhelyében készült Budapesten 1926-ban. Az épület oldal-homlokzatain három-három csúcsíves ablak. Belseje egyszerű teremtemplom, orgonája nincs, csak harmóniuma. Szentélyében Jézus Szívét ábrázoló oltárfestmény áll, innen ered a templom titulusa.

Önálló plébániája mindmáig nem alakult, a belvárosi Nagyboldogasszony-plébánia látja el. Minden vasárnap fél 8-kor és minden hónap első péntekén délután 5 órakor mutatnak be misét a Kistemplom falai között.
  • 

    Monori látnivalók

    • Felszabadulási elékmű - Monor

      Monor
      A II. világháborús emlékművel szemben, az út túloldalán, az emeletes lakóházak és a Városi Könyvtár épülete által...

    • Református nagytemplom - Monor

      Monor
      A Kossuth L. út és a Bocskai utca sarkán emelkedik a város legrégebbi épülete, a református nagytemplom, amelynek helyén ...

    • Kossuth Lajos Általános Iskola - Monor

      Monor
      A templom közelében áll a város legrégebbi iskolája, a Kossuth Lajos Általános Iskola épülete (Kossuth L. út 98.). Az 1...

    • Iskolamúzeum - Monor

      Monor
      Az Kossuth Lajos Általános Iskola pedagógusai mindig fontosnak tartották a lakóhely tárgyi emlékeinek és a régi népi él...

    • Kossuth Lajos mellszobra - Monor

      Monor
      A Községháza előtt áll Kossuth Lajos szobra.

      1901. június 9-én, vasárnap avatták fel – az országban hu...

    • József Attila Gimnázium - Monor

      Monor
      A monori József Attila Gimnáziumot és Közgazdasági Szakközépiskolát több mint 50 éve alapították. Monor község sok ...

    • 1956-os emlékmű - Monor

      Monor
      Az 1956-os forradalmi események Monoron is éreztették hatásukat.

      Többen a fővárosi megmozdulásokban és fegyver...

    • Római katolikus templom - Monor

      Monor
      A Nagyboldogasszony tiszteletére felszentelt templom klasszicizáló késő barokk stílusban épült 1800 – 1806 között....

    • Strázsa-hegyi pincesor - Monor

      Monor
      A Strázsa-hegyi pincesor, ahol 98, építészetileg értékes, eredeti XIX. századi állapotában megmaradt, és 132 részben á...

    • Orbán-szobor - Monor

      Monor
      A Strázsa-hegy alján 1993 májusában avatták fel az egyméteres, diófából készült Orbán-szobrot (Szent Orbán a szőlőt...

    • Nepomuki Szent János szobor - Monor

      Monor
      A Nagyboldogasszony római katolikus templom mellett, az utcasorba illeszkedő fülkében, vasrácsos ajtószárnyak mögött áll...

    • A II. világháború áldozatainak emlékműve - Monor

      Monor
      A katolikus templom melletti Szent István téren találjuk a II. világháború áldozatainak emlékművét.

      A monori...

    • Piac - Monor

      Monor
      Ha a Városi Könyvtár és az üzletház közötti kis sétálóutcán letérünk a Kossuth L. útról, előbb a VOLÁN buszpály...

    • Helytörténeti kiállítás - Monor

      Monor
      A rendőrség melletti földszintes épületben (Kossuth L. u. 86/a.) az 1850-es évektől a Szentháromság Gyógyszertár műkö...

    • Régi Községháza - Monor

      Monor
      A Helytörténeti Kiállítással szemben, az út túloldalán a Kossuth Lajos út és a Petőfi Sándor utca sarkán találjuk az...

    • Városi Bíróság - Monor

      Monor
      A régi Községháza mellett épült fel 1908-ban Tóásó Pál műépítész tervei alapján a Városi Bíróság –1989 el...

    • Vigadó - Monor

      Monor
      A Kossuth Lajos és Ady Endre utca sarkán – ifj. Nagy István fővárosi építész tervei alapján – 1909-ben épül...

    • Polgármesteri Hivatal - Monor

      Monor
      A Vigadóval szemben áll a Polgármesteri Hivatal épülete, amely 1944-ben készült, és 1950-ig a Főszolgabírói Hivatal mű...

    • Evangelikus templom - Monor

      Monor
      Az evangélikusok 1912-ben a péteri evangélikus egyház fiók-egyházaként önállósultak.

      Az evangélikus templom...

    • Angyalos díszkút - Monor

      Monor
      A Millennium tiszteletére 2000. augusztus 20-án avatták fel az evangelikus templom előtti Luther téren látható Millenniumi ...

    oldalak: 1 |
    
    1 | |  
Település ismertető
  • Monor

    Monor Budapesttől 25, a mai Magyarország mértani középpontjától, Pusztavacstól kb. 20 kilométerre található. ...

Szállások Monoron



és környékén